Hajléktalanoknak osztogatott kriptovalutát egy férfi New Yorkban

Hajléktalanoknak osztogatott kriptovalutát egy férfi New Yorkban

A múlt hét során csaknem 20 ezer dollárnyi (kb. 6 millió forint) ethert (ETH) osztott szét egy férfi a New York-i hajléktalanok körében. Giacomo Arcaro ezekkel a mikrohitelekkel próbál segíteni azokon, akik „okosak, de rossz szerencséjük volt az életben”.

A hajléktalanoknak adott kriptovalutát saját ötleteik szerint használhatják fel a kedvezményezettek, hogy kiemeljék magukat a szegénységből

Március 20-án Giacomo Arcaro a Wall Streeten helyezett ki posztereket, melyek fekete alapon nagy fehér betűkkel ezt hirdették: „Ingyen kripto hitelek hajléktalanoknak!”. Nem átverésről volt szó, a hétvége folyamán nagyjából 20 ezer dollárnyi ethert el is osztogatott a különböző érdeklődők között, akik a hitel megszerzése előtt saját ötleteiket prezentálták a growth hackerként dolgozó Arcarónak. (A growth hacker kicsit félrevezetően nem valódi hackert jelent, hanem egy adatalapú üzleti növekedés elősegítésén ügyködő szakembert.) Az előadott ötletek között nagyon sok a szemét újrahasznosításával volt kapcsolatos, melyet speciális eszköz megvásárlásával sokkal gyorsabban és effektívebben tudnak elvégezni. A hajléktalanoknak adott kriptovalutát minden esetben saját ötleteik megvalósítására használhatják fel.

Arcaro akciója nem hirtelen támadt filantróp kezdeményezés volt, hanem gondosan végiggondolt stratégia. Eloise Marchesoni kriptoszakértővel együtt már több korábbi alkalommal beszélgetett New York-i hajléktalanokkal, hogy együtt ötleteljenek megoldásokon. Ezeken a találkozásokon volt, hogy osztott szét bitcoint is, azonban mostani akciója kimagaslik összérték tekintetében. Az összesen szétosztott 12,5 ETH fejenként átlagosan 0,5 ETH-t jelent a kedvezményezetteknek.

A kriptopénzt közvetlenül a fogadók Coinbase tárcájára küldte Arcaro. A hitel feltételei szerint, amennyiben a jövőben visszafizetik ezt, akkor Arcaro duplájára emeli az összeget, és újra megsegíti őket. Amennyiben azonnal kiveszik a kriptót fiatpénzként, akkor megszakítja velük a kapcsolatot.

A New York-i hajléktalanok jelentős része rendelkezik okostelefonokkal és az internethez is hozzáférnek

Arcaro ötlete elsőre biztosan sok ember számára furcsának tűnhet, hiszen egy „átlagos” hajléktalan kezében nem gyakran lát az ember okostelefont. Azonban a felmérések szerint Amerikában (és azon belül is főként az olyan nagyvárosokban, mint New York vagy Los Angeles) a többség esetében ez nem igaz, hiszen rendelkeznek valamilyen okoseszközzel. Az említett nagyvárosokban ráadásul sok helyen az utcán élő emberek ingyenesen hozzáférnek az internethez is.

A koronavírus hatására a hajléktalanok száma még nagyobb ütemben növekedhet Amerika és a világ utcáin is. „Gondolom rengeteg okos ember van, akiknek a COVID miatt akadtak problémái, és most utcára kerültek. Nem férnek hozzá hitelekhez, nem tudnak bankszámlát nyitni, nem tudnak jelzálogot kérni,” nyilatkozta Arcano a Cointelegraphnak.

Giacomo Arcaro saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen hajléktalannak lenni. Néhány évvel ezelőtt még gyakran az autójában töltötte az éjszakákat, majd a 2017-es bitcoinrallit követően tudtak megfordítani sorsát. Ha valaki, akkor Arcaro garantáltan tudja, hogy mennyit segíthet, ha kriptovalutát adnak hajléktalanoknak, és ezt okosan tanulják meg használni.

Megjelent a BitcoinBázis oldalon.